archvum

Krtem, kaptam

2013.06.29. 21:31, james

KINZET:
A mai els ldozatom James a vlemnyezs blogjval, a partyneverends.gp-vel. Ez az oldal az egyik legltogatottabb lap lett manapsg, nekem is nagy kedvencem, de most ettl eltekintve rom meg a kritikt rla. A fejlccel kezdem, amit kifejezetten tletesnek tallok, a szrke sznektl fggetlenl egyltaln nem egyhang. Tbb dolog is helyet kapott rajta, pldul cuki baglyok, vagy ppen amerikai zszls Converse cip, s ezek mind szuperl mutatnak, de nem lett tlzsfolva. A cm is szuperl meg lett oldva, igazn remek, hogy a hrom sz kln bettpussal van rva. sszessgben kvl lett s nem lehet rajta hibt tallni, pedig kerestem.. A kdols sem lett tl bonyoltva, maga az alap css baromi egyszer, mgis ktsgtelenl illik a fejlchez. A moduloknl szerepl kpek a kedvenceim, nem csaldtam Jamesben, hiszen fantziban itt sem szenvedett hinyt. Nagyon feldobja a magukban is jl megvlasztott fekete-fehr kpeket az a piros szn, mg szerintem egyik oldalon sem lttam ilyen megoldst, szval ktsgtelenl egyedi. A modulokban a bettpusok is el lettek tallva, minden tkletesen olvashat, illetve a kiemelsek is teljesen rendben vannak, hiszen a rzsaszn s a zld sznek, igaz kilgnak a sorbl, de mgis tkletesen passzolnak, taln a flkvr kiemelseket nem rtem annyira, mrmint ha jl ltom vilgosabb szrkk, mint az eredeti betsznek, ezrt teljesen beleolvadnak a szvegbe s nem lehet megklnbztetni ket, gy mondjuk egy olyan vakegr, mint n, azt mondan, hogy az oldalon hinyoznak a flkvr kiemelsek. A linkek uppercasere lettek lltva, ez felhvja rjuk a figyelmet, a srga szn pedig egyltaln nem rikt, szval jr rtk egy j pont. Ha mindent sszevetek, akkor nem talltam hatalmas hibkat a klsben, csak akkor tudtam belektni valamibe, ha nagyon akartam, egybknt semmi klnsebben szrevehet bakit nem szleltem, szval a partyneverends megrdemel 10/10 pontot, ami a kinzetet illeti.
TARTALOM:
A gp-n manapsg kevs vlemnyezs lapra bukkan az ember, de ha megnyitja James oldalt teljessggel ki is elgti a ltogat elvrsait egy ilyen oldallal kapcsolatban. Tallunk bemutatkozst, rengeteg cikket klnbz tmkrl, radsul lehet kritikt is krni, br most ppen nem, de egybknt ez is lehetsges.(H, szpen kimagyarztam magam :D) Vannak res menpontok is, pldul a grafikk, illetve a letltsek, de remlhetleg nem sokig marad a kpzeletnkre bzva a benne lv tartalom. Szinte naponta kapunk friss bejegyzseket, cikkeket, st James igazn nyitott s olyan dolgokat is kitall, amivel kapcsolatot tud teremteni az olvasival, az jdonsgokrl pedig ne is beszljnk. A tartalom is megrdemel egy 10/10-et, nem szeretnk az res menpontok miatt levonni pontokat, viszont ha sokig maradnak gy, akkor meg kne tenni. 
SSZESSGBEN:
Egy igazn egyedi lap trul elnk, a g-portlon nem sok hasonlval tallkozik az ember, szval mindenflekpp kirdemelte a 20/20 pontot, s nem elfogultsgbl. :) Remlem a tovbbiakban is ennyire sikeres lesz az oldal! Gratullok!

Ezt a kritikt kaptam az egyik kedvenc lapomtl, aminek nagyon rltem, hogy gy vlekedik rlam s a blogomrl! Innen is nagyon ksznm eme pozitv rtkelst!:)

Tllptnk az 5000 ltogatn!

2013.06.28. 15:00, james

Eszmletlen, amit lttam ma a statisztikban! Pontosan ma van nyitva 50. napja az oldal, s tllptnk az 5000 ltogatn! El se tudom mondani, mennyire rlk ennek. Ez egy pozitv visszajelzs szmomra, mivel ha ezt az 5000-et tlagoljuk, naponta 100 ember jtt a lapra eddig (persze volt mr 200 is, gy "csak" 50 is).
Mgegyszer nagyon nagyon ksznm ezt az rdekldst, s remlem ez meg is marad mg j sokig!
Ennek rmre, beptlom hamarosan a kritikkat, hozom a Sztrok rgen s most-bl egy Rihanns kiadst, s vrom a gondolataitokat a Disney-s cikkel kapcsolatba!
+: rjtok meg kommentbe mit szeretntek mg ltni, illetve miben vltoztassak mg, hogy nektek mg kedvezbb s lvezhetbb legyen az itt lt!:)

Disney ann, s most

2013.06.28. 11:48, james
...a sorozatokrl

A Disney csatorna mondhat az 5-13 vesek kztti korosztly kedvenc csatornjnak, az egsz vilgon. Olyan sztrokat neveltek ki, mint Demi Lovato, Miley Cyrus, Selena Gomez, Debby Ryan, Bridgit Mendler, Jonas Brothers, David Henrie, Emily Osment, Ashley Tisdale, Zac Efron, Vanessa Hudgens s a listt mg krlbell 40 taggal biztos tudnnk bvteni.

Mg rgebben hres s minsgi sorozatokon, filmeken nhettnk fel (azrt beszlek gy, mert n is Hannah Montann s WOWP-on nttem fel), mg ma elnkraknak egy raks "szutykot". Hov tntek azok a szerethet s nem bekpzelt sztrok mint Miley vagy Demi a sajt sorozatukban?

Pldaknt: Indul a risza! (szrny magyar cm mellkesen) kt idegest fszereplvel. Bella 1997. oktber 8.-n, mg Zendaya 1996. szeptember 1.-jn szletett. Szegnyek koravnek, vkonyak s egy kicsit kilt fejk is van. Itt talltok egy kpet Bellrl, s eldnthetitek, hogy szerintetek hogyan is nz ki. A kilt fejet azt betudom annak, hogy nagyon vkony, sokat dolgozik s gondolom a partykon nem veti meg az alkoholt, s egy kt knny drogot sem. s ez nagyon rossz pldt mutat a tizenves lnyoknak.  Eskszm, amikor Bellt meglttam, az els gondolatom: "olyan, mint Emma Watson 69 vesen, anorexisan, drogosan s 450 plasztikai mtt utn". Rendben, hogy Miley-k is krlbell ekkor kezdtk, de itt tallsz egy kpet Miley-rl. Teljesen ms volt. Lehet, st biztos a vilg is ms (s n vev vagyok mindenre, de ez mr tbb a soknl), de k ketten nekem kellemetlenl sokak. Nztem mr pr Indul a riszt-t, de a sznszi jtkuk is nagyon silny. Zendaya szimpatikusabb, sokkal, de se lesz egyhamar a kevencem.
Az Indul a risza eltt, krlbell a Hannah Montana idejn futott, a magyarorszgon is sikeres H2O: Egy vzcsepp elg cm sorozat. Ezt is a Disney sugrozta itthon, s mind a hrom vadot sikeresen le is tudtk vetteni. Szemlyes kedvencem Emma (Claire Holt) volt, gy a harmadik vadot mr nem is nagyon kvettem folyamatosan, mivel a Hrnk 2. cm horror filmet forgatta. A filmet is lttam, de jobban rltem volna, ha marad a sorozatban. A H2O-ot szerintem mindenki pozitvan fogadta, s engedte el. A hrek szerint a negyedik vad kszlben van, de egyenlre semmi informci nincs rla.

Pozitv lmnyeim vannak a Zack s Cody letvel s a Zack s Cody a fedlzetennel kapcsolatban, hiszen a kt kis src 2005-tl 2011-ig a kpernyn volt, s sikeresen "tdobtk" Debby-t, egy sajt sorozatba is. {Emlkszem, amikor elkezddtt a Disney csatorna itthon, ezrt keltem fel 5 rakor, mert kvncsi voltam, hogyan is vltozik a Jetix Disney-v, s ez volt az els sorozat, amit leadtak.}
A most fut msorok kzl, az egyik (szerintem) elfogadhat, az nem ms, mint, a Jessie. Igazbl, Debby-t kedvelem (mg nem szeretem), s az bja sikeresen elvarzsolt. Igaz, itt a szke lny irritl, br ahogy rnztem Wikipdin, '98as, s a sorozatban hozza az iskols lny hatst (mi mst is kne nem?). A trtnet szerintem elviselhet, s a karakterek is a szerepket megfelelen jtsszk.

A Jessie mellett a Phineas s Ferb-et szeretnm kiemelni, de ez a sorozat mr "rgi motorosnak" mondhat, hiszen majdnem egyids a minsgi sorozatokkal, (HM, WOWP, SWAC, stb...) gy a minsg sem csoda.
Hresebb mai sorozatnak tekinthet mg a Zsenipalntk, Austin s Ally, s az eb s a web. Ezekbl egy-egy rszt lttam, de egyltaln nem nyerte el a tetszsemet. Furcsa karakterek, idita magyar hangok. Kell ennl tbb indok, hogy kikapcsoljam?

Na azt viszont nem akartam, hogy negatv legyen a zrs, gy utoljra hagytam, a Sonny, a sztrjelltet, a most is sikeresen teljest Sok sikert Charlie-t, s a JONAS-t. Igaz, az utols nem vlt nagy kedvencemm, de mrfldekkel jobb, mint a mostani sorozatok. Demi s a Jonas tesk karrierje szp, nvekv tendencit mutat, ezt az is sugallja, hogy a DEMI cm korong most, mg Joe, Nick s Kevin albuma a kzeljvben kerl a piacra. Emellett Bridgit (s Debby) karrierjt szpen egyengeti -egyenlre- a Disney, s hamarosan k is kireplnek, s jn a kvetkez generci, remlhetleg tehetsgesebb sznszekkel!
Szerintem ami a mi (magyar Disney) hibnkhogy megszoktattk velnk Miley-nak, Selena-nak s Debby-nek ugyanazt a magyarhangot, s rdekes, ha a sznszn egy msik filmben nem azon a hangol szlal meg. Szerintem, mindenkinek lekellett volna szerzdtetni egy magyarhangot, s gy akr a dolgok jobban ki is jhettek volna a jvben.
Amg nekem a Hannah Montana, a Varzslk a Waverly helybl, a Sonny, a sztrjellt, a Jessie s a H2O 9 s a 10 pont kztt mozognak, addig a Sok sikert Charlie egy ers 7es, a JONAS 6 s 7 pont kztt inog, az Indul a risza! 2 pont, a Zsenipalntk 3 pont, s a Zack s Cody sorozatok egy ers 7est kapnak, szntgy mint Charlie-k!
Ha rdekesnek tallttok a cikket, akkor ugyanennek a filmes verzijt is megrhatom, de persze ha rdekel titeket!
Mit gondoltok? Egyetrtetek, hogy romlik a sorozatok minsge? Melyik volt/a kedvenc? Melyik az amelyiket rhellitek?

Sztrok rgen s most: Ke$ha

2013.06.26. 17:45, james
j cikksorozat!

j cikksorozattal fogok mostantl jelentkezni, mgpedig, a Sztrok rgen s most! sszesen ngy meghatroz korszakrl lthattok majd kpet, s emellett kifejtem a vlemnyem az aznapi sztrrl! Ezt a rovatot megprblom naponta vinni, de lehet, nha csak ktnaponta kaptok j adagot. Kezdjk a is a mai kiszemelttel! Sztrok rgen s most: Ke$ha Sebert
Egy 2009-es, 2010-es, 2012-es s 2013-as kpet lthatunk, szpen sorba. Ke$ha idvonaln egyrtelm javulst lthatunk, mint stluslilag, mint arcvonsilag. Az nekesn szpen lefogyott az vek alatt, s megtallta az arany kzputat a niessg s a vadcsg kztt!

Ke$ha (Kesha Rose Sebert) 2009-ben robbant be a kztudatba, Tik-Tok cm dalval, amit akr ma is termszetesen 10/10-esre lehetne rtkelni. Kis idvel r, megjelent els albuma, az Animal, amit kvetett egy Cannibal cm korong, s az aktulis Warrior.
Ke$ht magt, hatrozottan szeretem. Egyedi stlusa s zenje miatt sokunk a szvbe zrta az nekesnt. Kedvenc dalaim, a The Harold Song, All That Matters s az elbb emltett Tik Tok. A The Harold Song tele van rzelemmel, s az nekesn gondolataival. Azt hiszem ez az egyetlen dala az Animal&Cannibal rbl, amin akr srni is tudunk.

Mint rtam Ke$ha egyedi stlust, akr djjal is honorlhatnnk, hiszen egszen a karrierje kezdete ta megtartja jellemvonsait. Igaz nha hibzik, de szerintem mindenkinek vannak botlsai, nem?
Irt kzvetlen, s tnylegesen a rajonginak csinlja azt amit csinl. Tmogatja meleg s kitasztott rajongit is, emellett az els nagykvete a Humane Society International-nak: "Megtisztelve rzem magam, hogy engem vlasztottak a HSI els nagykvetnek, mert a zenmet is a szabadsg s az llatok, valamint a termszet szpsge inspirlja".

sszessgben, K$ nagyon sokat vltozott, mint kinzetileg s a zenje is sokat fejldtt pozitv irnyba.

  • Stlus: 95%
  • Tehetsg: 91%
  • Szimptia: 98%

Szerintetek? Ti milyennek ltjtok Ke$ht?  Szzallban s szvegben is nyugodtan rtkelhettek, s vrom a javaslatokat a kvetkez alanyra!

Tl sok ismeretlen?

2013.06.25. 19:12, james

Gondolom, nem kell bemutatnom azt a problmt a webszerkesztknek, hogy publikl egy cikket, kir egy kisebb frisset az oldalra, s egy-kt vagy tbb utlkoz, s NVTELEN (s persze weboldal mentes) kommentet kap a cikk al.
Akrki azt mondja, hogy nem, t nem zavarjk a nvtelen csrl kommentek, az 100%-osan hazudik. Ott, mlyen legbell, egy kis sebet ejt, s el is gondolkozol egybl, hogy vajon igaza van? Tnyleg gz, amit csinlok? s nem mellesleg, ez okbl kifolylag (ha folyamatos az csrls), zrnak be olyan oldalak, olyan szerkesztkkel, akik nem rdemlik meg ezt az egsz herce-hurct.
Tavaly nyron -emlkszem- a Gportl tele volt, ismeretlen, rosszakar emberekkel. Az egsz nyr ettl volt hangos, s folyamatosan portltrlsek, tartalomtrls, s kreditlops volt. Pran, mg fenyeget e-mailt illetve kommentet is kaptak.
Mirt lvezik ezek az elvetemlt barmok a rombolst? Mindenki rkat, napokat, heteket, vagy akr hnapokat dolgozik a webn, mieltt kinyitja, s akr az is lehet, hogy mr 4 ve egyhuzamban nyitva van, s kt kattints s tnkre tettl 4 vet... Nem, nem azt mondom, hogy egy 3 hnapos lapot kne inkbb feltrni, mert lehet abba tbb a munka. Semmilyen oldalt nem kne tnkre tenni, senki nem rdemli meg.. Persze van pr elborult gykr, (mr bocsnat) aki ezt lvezi..
Igazbl szerintem annl undortbb nincsen, ha (akr ellensg, akr ismeretlen) mg ki is rja a tnkretett oldalra, szp nagy betkkel, hogy: "ennyit a kis oldaladrl", vagy "most mr trlheted vgre".
Nekem ann (nagyon-nagyon rgen) volt egy ilyen lmnyem, br pont jkor, mert gyis zrni akartam... Nektek milyen "lmnyetek" van a nvtelen feltrkkel szemben? Voltatok mr olyan helyzetbe, hogy titeket trtek fel?

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG